Az érdeklődő csak részletes tájékoztatás után tudja meg, hogy az alapárban pl. csak árnyékolás előkészítés van, azaz csak üres dobozt építenek be a falszerkezetbe, de a teríték már nincs az árban. Igaz enélkül élhetetlen a ház vagy értelmetlenül sok energiaköltség lesz hűteni, de feláras.
Erre gyorsan rá is ébred majd beköltözés után, jobb esetben korábban és kifizeti a “felárat”. Ugyanez igaz a burkolatokra, belső ajtókra, szaniterekre, csapokra, riasztó rendszerre, stb…
Az Élményotthonnál nem így gondolkodunk.
Jól felszerelt házakat építünk, a hozzá illő műszaki tartalommal és minőséggel. Nem árazunk 4-5 ezer forintos burkolatokat és 40 ezer forintos ajtókkal, mert nyilvánvalóan nem a legolcsóbb termékeket akarják a vevőink beépíttetni.
Olyan árfekvésben lévő termékekkel képezzük az árainkat, mely a kínált ingatlanokhoz passzol, és nem azzal kell kezdeni a számolást, hogy hány millióval kell többet költeni a kiszemelt házra.
Értesüljön elsőként az ÉLMÉNYOTTHON projektekről!
Ha szimpatikus mindaz, amit képviselünk és tetszenek Önnek az eddig megvalósult élményotthon projektek, kattintson a gombra és kérje értesítőnket! Így az elsők között szerezhet tudomást az új projektekről és az elérhető ingatlanokról!

Nincs hozzászólás
Legutóbbi hozzászólások
Még nincs hozzászólás. Legyél te az első!